A koronavírus mellékhatásai, avagy mi van akkor amikor krízis van?

Az elmúlt egy hét igazán izgalmas volt, sajnos negatív értelemben, mert millió rendezvényünk került lemondásra a koronavírus miatt. A kezdeti pánik után úgy éreztük, hogy ez most egy lehetőség arra, hogy átgondoljuk nyugodtan a dolgokat, hogy mi legyen a következő lépés. Egy ilyen vírus a szektorunkat sajnos 100 % ban érinteni, mely egy picit sem kellemes érzés, hiszen mi a megvalósult és az ügyfelünk által már kifizetett rendezvények után kapjuk meg a jutalékunkat. Ez azt jelenti, hogy ugyan mi szorgalmasan, lelkesen dolgoztunk, megszerveztünk mindent, csak a lemondás miatt ezt senki nem honorálja nekünk. Ez van. Higgyétek el, ez akár önismereti leckének is felér!

Mit tanultam ebben az egy hétben? Hogy erős vagyok és szívós. Mert tudom, hogy mi a célom és tudom, hogy minden elmúlik egyszer. Ahogy egy szerelmi bánat is elmúlik, ez is múlni fog, és pár hónap múlva egyszer csak azon vesszük magunkat észre, hogy újra nagyon sok a munka és már csak kergetjük a saját farkunkat. Aki ismer, tudja, hogy végtelenül őszinte vagyok, és nem akarok mást mutatni, mint ami van. Ha valaki felhív mostanában, és megkérdezi, hogy hogy vagy Pirkó, akkor őszintén elmondom, hogy most kivárunk és optimalizálunk. Ugyan a másoddiplomám marketingből van, de én meg emberből vagyok és nem akarok köntörfalazni senkinek, még akkor sem, ha ez a marketingesek szerint helytelen.

Tehát mit is lehet ilyenkor tenni?

Először is megnyugodni és optimalizálni. Nekem az jutott eszembe, hogy a régóta halogatott dolgokat most fogom elvégezni. Ilyen például a dédelgetett kis álmom, az előfizetéses rendszer kidolgozása. Ezer éve tervezem, hogy a szakmán belül elindítok egy zárt rendszert, aminek a célja, hogy megosszam mindazokkal a tudásom, akik érdeklődnek a szakmánk iránt. Igazi kincsesbánya lesz. Igazság szerint már a weboldal is megvan hozzá, csak rám vártak eddig a srácok, hogy feltölthessék az anyagokat. Itt majd elérhető lesz minden tudásanyag, helyszínvideók, hasznos tartalmak, ami nélkülözhetetlen a rendezvényszervezéshez. Soha az életbe nem lesz jobb idő és lehetőség erre, mint most. Munkára fel! ?

A másik, hogy ezer éve írogatom fel magamnak azokat a cégeket, akiket szeretnék megkeresni, hogy lehetőséget kapjak a bemutatkozásra náluk. Ezt most annyira nem erőltetném, viszont mindenkinek írni fogok, hogy mikor volna lehetőségem egy 20 perces skype bemutatkozásra. Soha jobb lehetőség arra, hogy az értékesítéssel foglalkozzak!

Amikor sok a munka, akkor egyszerűen nincs kapacitás ezekre, így most megpróbálom a dolgok jó oldalát nézni és úgy tekinteni erre az időszakra, mint egy ajándékra, amit csak később értékel az ember.

Remélem tudtam segíteni egy kicsit azoknak, akik most szintén nagyon érintettek az ügyben, hogy megnyugodjanak és előre nézzenek, mert csakis ez az egy lehetőség van most. Na és persze a kézmosás után kézmosás!

Üdv mindenkinek és kitartást!

Pirkó&Sziszi&Viki

Töltsd le a Tökéletes rendezvény check listet, hogy mire csillapodik a Koronavírus okozta pánik hangulat, addigra fel legyél vértezve a legfontosabb tudnivalókkal:

Tudj meg többet rólunk:

Itt írhatsz nekünk, már nagyon várjuk:

Lájkold Facebook oldalunkat, hogy ne maradj le a legfrissebb bejegyzéseinkről!

Megosztás